2015-06-29. 13:30
Sziréna hangja szólít, megyünk, ha menni kell,
A lángok nagy haraggal már az égig csapnak fel.
Kezünkben bontóbalta, fejünkön vassisak,
A tűznyelvek a létra végén körbe nyaldosnak.
Koromtól piszkos arcunk, de szemünk hófehér,
S mint tépett angyal, törünk át a füstgomoly ködén.
A pokol tornácáról is elrugaszkodunk,
S a halál torkából erővel visszarángatunk.
Jöhet nekünk a szélvész, jöhet nekünk az ár,
A hajnal első fénye már a gátakon talál.
S ki roncsok közt reked, annak egy remény marad,
Egy felé nyújtott kéz, ami a bajban megragad.
Az üszkös házfalak közt a végzet árnya les.
De ami nem pusztít el, az csak erősebbé tesz.
S ha egyszer majd az Úr mégis elszólítana,
Hát megköszönöm neki, hogy nem éltem hiába.
Mi esküszünk, ha kell, szembe szállunk bármivel.
A tűz, a víz, a föld minket örökre összeköt.
